| Néhány szó az akkreditációról |
A felnőttképzésről szóló törvény
az akkreditáció céljaként a képzésben résztvevők fogyasztóvédelmét,
a felnőttképzés rendszerének átláthatóságát, ellenőrizhetőségét
fogalmazta meg, mely garanciát ad a felnőttképzést igénybe
vevők számára a magasabb színvonalú oktatást biztosító
képző helyekről és programokról. Nádráné Tóth Borbála
szerint mindez lényeges segítséget ad a felnőttképzés
résztvevői és finanszírozói - az egyének, illetve az
állami szervek (önkormányzatok, munkaügyi szervezetek),
a gazdasági szervezetek - számára is, hogy megalapozottan
válasszák, illetve támogassák az intézményeket. |
| |
Bár az akkreditáció nem feltétele
a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és folytatásának,
illetőleg a program megvalósításának, azonban az akkreditációs
tanúsítvány alapján kedvezményben részesülhetnek a képzésben
résztvevő személyek, továbbá a képzést folytató intézmények.
Így, a résztvevők által igénybe vehető adókedvezmények,
és az intézményeknek járó - magasabb színvonalú képzést
lehetővé tevő - kedvezmények és támogatások miatt az
intézmények akkreditációja - a szakmai indokok mellett
-, anyagi szempontból is előnyös lehet. |
| forrás: |
| |
| Nemzeti Felnőttképzési
Intézet |
|
| Akkreditált tanusítással partnereink
sikeréért |
Az INTERCERT Minősítő és Tanúsító
Kft. irányítási rendszerek tanúsításában áll partnerei
rendelkezésére. Küldetésünk, hogy részt vegyünk a vállalatirányítási
kultúra terjesztésében, fejlesztésében, ezzel hozzájárulva
ügyfeleink üzleti sikereihez. Tevékenységünket a tanúsításra
jelentkező szervezetek érdekében végezzük, hogy mind
maguk a szervezetek, mind partnereik elégedettek legyenek.
Célunk olyan tanúsítási szolgáltatás nyújtása, amellyel
olyan tanúsítványt adunk ügyfeleinknek, ami hozzájárul
működésük hatékonyságának növeléséhez és környezeti
terhelésük csökkentéséhez. |
forrás: |
|
INTERCERT Minősítő és Tanúsító
Kft. |
|